Zadar Half, az Adria gyönyörű féltávú versenye 2019. május 15. 13:17

A szezon első triatlon versenye mindig egy kicsit más számomra, mint a többi. Viszonylag sok idő telik el, amíg az ember nem tudja egyben gyakorolni ennek a sportnak a szépségét, így kicsit félelemmel vegyes kíváncsisággal várja, hogy vajon, hogy is sikerült az elmúlt bő fél év felkészülése. Az elmúlt években volt szerencsém a régió egypár kisebb versenyén rajthoz állni, így pont beleillet a képbe a zadari féltávú verseny.Már csak azért is, mert a május végén esedékes St. Pölten-i féltávra biztosított egy nagyon jó főpróbát. A túrát a délvidék kiválóságaival, Hőnyi Viktorral és Speedy bácsival vállaltuk be, így minden egyes perce élvezetesre sikeredett.Szerencsére nem csak a mi fantáziánkat mozgatta meg a verseny kiváló promóciós videója, így nagyon sok ismerőst köszönthettünk a verseny helyszínén.

  

Ennyi legyen is elég a körítésből, beszéljünk inkább magáról a versenyről. Az úszópálya kialakítása a korábban itthon, Tatán megismerthez hasonlított, miszerint is egy kisebb beúszást követően a parttal párhuzamosan kellett haladni, és egy másik helyen kijönni a vízből. Ahogy Tatán is, ez a megoldás most is nagyon tetszett, amit még az sem rontott el, hogy a női mezőnyre rajtoltatták el 5 perc késéssel a férfiakat. A víz azért nem volt pancsikolós hőmérsékletű, így a neoprén ellenére is igencsak szájat húzva sétáltam be a 16 fokosnak mondott tengerbe.Nem wellnessre jöttünk persze, és valószínűsíthetően St. Pölten sem fog sokkal melegebb hőmérsékletű úszással megörvendeztetni. A rajtot elég jól elkaptam,viszont elkövettem azt a hibát, hogy Michi Weiss lábvizére csaptam le, ami 300m után már kicsit lassúnak bizonyult. Sajnos ekkorra pont 20-25 méterrel szakadtunk le az első, váltós úszókat is tartalmazó csoportól, így kezdődhetett 1500m egyéni tempózás. Végül bő 1 percet kaptam az első úszótól, ami az elmúlt hónapok úszó felkészülését nézve egész vállalható. Vízből ki, a lefagyott kacsóimnak köszönhetően szenvedés a neoprén tépőzárával (végül egy kedves néző oldotta fel a problémát szó szerint), majd rohanás fel a depóba, ahol már minden flottul ment.

A bringa eleje kicsit technikás volt pár kanyarral, körforgalommal és kereszteződéssel, némi enyhe emelkedővel,viszont pont jó volt arra, hogy ne zuhanjunk neki egyből teljes erőből a kerékpárnak. Mire felértem a főúthoz eléggé magamhoz is tértem, bár nem annyira, mint Weiss, aki úgy ment el mellettem 50-nel, mintha nem lenne holnap.Már előzetesen sem terveztem vele közös tekerést, de azért ez elég demoralizálóélmény volt 2,5km-nél. A lejtőn aztán elment még mellettem a horvát legenda Patricevic, meg még egy srác, de többen nem, így kezdődhetett a kergetőzés.Szerencsére a szervezők elég hamar egy teljesen lezárt, belső 18km-es körre vittek bennünket, nagyon jó minőségű úttal és hullámos domborzattal. Ez tipikusan az izomból kitekerem az 53/11-et típusú embereknek kedvezett (tehát nem nekem), de azért küzdöttem rendesen, mint malac a jégen több kevesebb sikerrel. Az előttem lévők (Weiss kivételével), csak lassan távolodtak, míg hátulról is csak lassan közeledett pár combosnak tűnő bringás. Az időjárásra panasz nem lehetett, egész verseny alatt szikrázó napsütés és némi szél volt csak. Azért 60-70km között éreztem, hogy már nem igazán tudok újítani, és vártam, hogy hátulról érkezzen valaki. Úgy 12km-el a vége előtt meg is érkezett egy cseh srác, aki után eredve azért 3-4 igencsak kellemetlen km következett.Végül sikerült ott maradnom a közelében, ami azt sejteti, hogy a következőalkalommal egy kicsit jobban oda kellene tennem magamat azért. Ismét egy jó depózás, és már rohantam is ki a teljesen ismeretlen, de könnyűnek nem mondott futópályára.

És hát akkor a futás. Edzésekenkezdett önmagamhoz képest viszonylag már jól menni, ezért bizakodó voltam. Apálya vonalvezetése amúgy tetszett, bár eléggé technikás volt változatos talajokkal.Volt itt kőlapokból kirakott 50-60cm széles kanyargós sétány, aszfalt, murva,kavics, fű, amit csak akartunk. A vízpart menti pályavezetés pedigelőrevetítette, hogy kanyarokban sem lesz hiány. Legalább nem volt unalmas, és még emelkedőt is sikerült belecsempészni, hogy érezzük a törődést. Az első nőt a futás kb. 1,5km-nél értem utol, amin kicsit meg is lepődtem, mert bringaközben végig egy fiatal srácnak gondoltam. Azért kicsit lerombolta az önbizalmamat a tény, de nem volt idő ezen elmélkedni, mert Patricevic ottloholt előttem, és éreztem, hogy megfogható. Erre kb. 10km környékén került sor, és ekkor rövid ideig a verseny absz. 3. helyén futhattam. Ez sajnos nem tartott sokáig, mert a bringán utolérő cseh srác, görcseiből főnixként feltámadva komoly tempóban vágtatott el mellettem, és őt üldözve nem sokkal később Rónaszéki Balázs is elviharzott mellettem (ők aztán lehozták a verseny 2 legjobb futóidejét is). Így az utolsó 5-6km-en már csak arra összpontosítottam,hogy elfogadható tempót tudjak kipréselni magamból, ami végül szerencsére sikerült.

  

A vége absz. 5., korosztályos 1.hely lett, és sok-sok tanulság a nizzai IM70.3 VB St. Pölteni kvalifikációs versenyére. A forma, ami részben az emlékeken, és részben az edzéseken alapul még fejleszthető, főleg a fejben történő nehézségek elviselése, és kockázatvállalás terén. Úgy érzem maximálisan megérte ide eljönni, mert egyfelől egy szép környezetben, jól megrendezett verseny volt, másfelől az előbb már említett tanulságok miatt. Következő fellépés tehát két hét múlva St.Pöltenben, ami szintén első bálozós helyszín lesz számomra, de remélhetőleg az újdonság érzés csak fokozza majd a varázsát. Addig is a legjobbakat mindenkinek. 



Maradok tisztelettel.